Csongrád-Csanád Megye Box

A Dél-Alföld igazi csemegék otthona, aminek egy darabját hozza el számunkra Csongrád-Csanád Megye Boxunk izgalmas kézműves termékeivel. A pálinkát egy fiatal, de rendkívül eredményes csapat a Gong Pálinkaház teszi dobozunkba. 2021-ben a Pálinka Nemzeti Tanács az ország legeredményesebb ke­­reskedelmi pálinkafőzdéjének választotta őket, ami mellett az elmúlt évek során sok nemzetközi díjat is elnyertek. A sörök a szentesi Zentus Craft Beer kézműves sörfőzdéből érkeznek, akik hazai díjaikon túl attól is különlegesek, hogy a kézműves sörök készítése mellett sörüzemi berendezések gyártásával is foglalkoznak, így igazán nagy ismerői a sörfőzési technológiáknak. A csípős ízeket a hódmezővásárhelyi Hot Sauce csempészi a dobozba, akik nemzetközi díjak sokaságával öregbítik a vidék hírnevét, és egy különleges fekete fokhagymás ketchuppal dobják fel ajándék dobozunkat. Természetesen az édes ízek sem maradhatnak el, amihez a Bordányban működő Homokhátság Szíve Zöldség – és Gyümölcsfeldolgozó Start Szociális Szövetkezet lekvárja járul hozzá, akiktől egy finom natúr zöldségkeveréket is emeltünk a dobozba a gasztronómia szerelmeseinek. Ezt a Megye Boxunkat bárkinek is adod, igazán különleges élményt ajándékozol vele.

42 515 Ft bruttó

Tudtad? Az etikus ajándékozás elkötelezett hívei vagyunk.

Minden megvásárolt dobozunk után 250 Ft-al támogatjuk hivatalos partnerünket, a Gyermekétkeztetési Alapítványt. Így minden egyes loc(k)albox karitatív küldetéssel is jelen van a mindennapokban. 

Görgess lentebb és válaszd ki a doboz fedlapját, majd rakd kosárba a terméket.

Nagy méretű doboz fedlap

Választható közepes méretű fedlap az ajándékdobozhoz

Gong - Zéta szőlőpálinka (43%) (0,5 l) - aranyérmes

A Gong Pálinkaház Zéta szőlője az elmúlt években már sokat bizonyított, két nemzetközi és egy hazai díjazásban is részesült pálinkája garantáltan rabul fogja ejteni fogyasztóját. A Zéta szőlő egy tokaji. kései szűretelésű szőlőfajta, melynek illatában a virágos jegyek a dominánsak, miközben megkóstolva a méz édessége és diós, mazsolás karakterek váltakozása teszi különlegesen finommá ezt az italt.

Eddigi díjak:

  • QUINTESSENCE 2019: bronz
  • DESTILLATA 2019: ezüst (nemzetközi díj)
  • WORLD SPIRITS AWARD 2020: arany (nemzetközi díj)

Alkoholtartalom: 43%

Mennyiség: 0,5 l

Engedélyezett utánrendelésre

Zentus Craft Beer - Double Kitty dupla IPA sör (7,6%) (0,33 l)

Mosaic és Simcoe komlókkal készült dupla IPA, a Zentus Tropical Kittyjének dupla változata. Íze harmonikus, keserű, kellemes. 2013-ban megrendezett 2. Magyar Házisörfőző Verseny abszolút győztese, 2014 -ben pedig elnyerte az Év Kedvenc Kézműves Söre díjat.

Eddigi díjak:

  • 2013 - Magyar Házisörfőző Verseny abszolút győztese
  • 2014 - az Év Kedvenc Kézműves Söre díj

IBU: 60

18°B

Alkoholtartalom: 7,6%

Mennyiség: 0,33 l

Engedélyezett utánrendelésre

Zentus Craft Beer - Betty Juice American IPA sör (5,6%) (0,33 l)

Ez a gyönyörű, aranysárga American IPA citra és centennial komlókkal készült. Citrusos, könnyed ízvilágú, ugyanakkor kellően testes IPA. A nedű trópusi gyümölcsre emlékeztető illatú és ízű kézműves különlegesség. Alkoholprofilja a könnyedebb IPA kategóriába tartozik és nagyobb mennyiségben fogyasztható.

IBU: 40

13°B

Alkoholtartalom: 5,6%

Mennyiség: 0,33 l

Engedélyezett utánrendelésre

Hot Sauce - Black Garlic - Fekete fokhagymás ketchup (200 ml)

A Hot Sauce egy rendkívűl különleges ketchuppal rukkolt elő, amit több nemzetközi díjjal is elismertek már. Az itthon még kevésbé ismert fekete fokhagyma teszi igazán egyedivé ízvilágát, ami nagyon sokrétű felhasználást tesz lehetővé. A különleges összetevő egy finom paradicsomos alapot emel újabb szintre, mely tökéletesen passzol steakekhez is. Csípősségét tekintve közepes erősségű, amit a Hot Sauce szintén több díjat nyert fermentált hot pepper szószának hozzáadásával értek el.

Összetevők:

paradicsom, fekete fokhagyma, chilipaprika, sárgabarackecet, vöröshagyma, barna nádcukor, só, fokhagyma, bors, zellermag, szegfűbors, babérlevél, citromsav, fahéj, nátrium benzoát

Eddigi díjak:

  • International Flavor Awards USA 2020 – bronzérem
  • Scovie Awards USA 2021 – ezüstérem
  • International Flavor Awards USA 2020 – bronzérem
  • Scovie Awards USA 2021 – ezüstérem

Mennyiség: 200 ml

Engedélyezett utánrendelésre

Legjava – Pezsgős őszibaracklekvár (200 g)

Készleten (utánrendelhető)

Legjava - Natúr, szárított zöldségkeverék (250 g)

Ha kedved támad valami finomat alkotni a konyhában, akkor ideális társad lesz a Legjava natúr, szárított zöldségkeveréke, ami nem tartalmaz sem sót, sem ízfokozót.

Összetevők:

szárított sárgarépadara, paszternákdara, vöröshagymadara, petrezselyemlevél, fokhagymadara

Mennyiség: 250 g

Engedélyezett utánrendelésre

LED teamécses

1 db gombelemmel

Készleten (utánrendelhető)

Számzáras lakat

Mechanikus számzáras lakat

Készleten (utánrendelhető)

Nagy méretű fadoboz

A fadoboz belső mérete (hosszúság x szélesség x magasság): 37,2 cm x 28 cm x 10 cm

Készleten (utánrendelhető)

Elfogyott

Minden megvásárolt dobozunk után 250 Ft-al támogatjuk hivatalos partnerünket, a Gyermekétkeztetési Alapítványt. Így minden egyes loc(k)albox karitatív küldetéssel is jelen van a mindennapokban. 

Ne feledd, amikor egy Loc(k)albox-ot adsz valakinek:

A világ első okos ajándékát adod, amit egy QR kód mögé rejtett kvízjáték megfejtése után tud kinyitni a megajándékozott

Biztos lehetsz, hogy hosszú időn át emlékezni fognak rád és az ajándékra, amit adtál

A legfinomabb hazai termékeket adod, melyek gondos kutatómunka eredményeként lettek összeválogatva

Vásárlásoddal támogatod a hazai vállalkozásokat, termelőket, kézműveseket

Minden megvásárolt dobozunk után 250 Ft-al támogatjuk hivatalos partnerünket, a Gyermekétkeztetési Alapítványt. Így minden egyes loc(k)albox karitatív küldetéssel is jelen van a mindennapokban. 

>
VAN ITT MÉG VALAMI

Ne menj el üres kézzel

Fogadj el 10% kedvezményt tőlünk

KUPONKÓD: vipmeglepetes